Az Óriás életre kelt!

Homolya Dávid András nemzetközi orgonaszakértő gondolatai az Esztergomi Bazilika orgonaszentelője kapcsán:

„Már majdnem kész volt. Egy rövidre tervezett, majd a tervezettnél hosszabbra nyúlt
szakértői meózás keretében tartottuk föl az intonatőröket munkájuk közben. De
igazán nem vethet senki követ ilyenkor egy lelkes orgonistára, az orgonapad
ragadós, nehéz onnan felállni. És milyen jó is, hogy Péter nem tudott
elszakadni a billentyűktől vagy húsz percen át. Mert én sem akartam, hogy
abbamaradjon a csontig ható transzcendens élmény, a hang-katedrális ölelése, a
megálló idő, a tiszta, lelki gyönyörködés. Sentiment océanique. A néhány
percnyi ünnep, mely egy jelentéktelen naptári nap rubrikáján át bemászott a
hétköznapba.

Maurice Duruflé hősi emlékműve Jehan Alain emléke előtt mindig kedves, hangulatfestő,
de franciásan könnyed, szinte már felületesen csillogó műként élt bennem. Aztán
időről időre megdöbbenek az orgonakultúra remekein, megdöbbent, mennyi
többletet jelent a minőségi hang és a templom atmoszférájának találkozása
egy-egy zenemű megszólaltatásánál. Néha azt gondolom, hogy a XIX. és XX.
századi francia orgonazene varázsának egy igazi titka van, az orgonahang és a
templomtér biztosította különleges, hamisíthatatlan atmoszféra. Olyan, mint az
olasz konyha, ahol a rittyentős, rutinos, gyors receptből önmagában még nem
lesz nagy csoda. De ha az oregánó, meg a bazsalikom Umbria lejtőin, a
paradicsom meg a Vezúv hamuján nőtt, ha a sajt modenai nyers tejből lett, ha a
lassú szárítású bronztészta az olasz csizma sarkán készült, meg ha az olívát a
szicíliai nap érlelte, akkor az egész összhatás utánozhatatlan.

Valami ilyesmi történt kedden Duruflé darabjával is Esztergomban. Lenyűgöző
hangminőségben kelt életre , mégpedig úgy, mint ahogy még soha sehol nem
hallottam. A Debussyk, Ravelek, Mahlerek és Richard Straussok hegyvonulatai
által uralt egyetemes zenetörténet margóján jegyzett Maurice Duruflé műve olyan
zenei élményt adott, mint egy Strauss-szimfonikus költemény. Az orgona egy
tökéletes zenekar érzetét keltette olyan dinamikus cantabile-ívekkel, mintha az
utóbbi évtizedek műszaki csecsebecséivel lenne teleszórva a szerkezet. De nem,
azok nem jutnak el eddig a dinamikus illúzióig. Rossz helyen keresik a titkot a
fejlesztők. Mindegy is… Így, vagy úgy, Esztergom egy fenomén! Aranyat csinált
Durufléből. Ez persze nem dehonesztáló a zeneszerzőre nézve. Rá kell jönnöm
időről időre, hogy az ilyen művekbe egyszerűen bele van komponálva a francia
szimfonikus orgona karaktere és a katedrális akusztikája. A zenemű igazából
csak velük együtt tud igazán érvényesülni. Ez tehát nem fogyatékosság, hanem
egy izgalmas, szép hagyomány. És egyben az orgona megmérettetése is.

Lehet, hogy pont ezért volt a legjobb főpróbája Duruflé műve az esztergomi orgonának.
Ahogy hallgattam, égtek lelkemben kis rőzse-dalok, kósza gondolatok… a
történelemben kétszer is történt kísérlet a székesegyház legfelsőbb rangjához
illő hangszer építésére, szép eredménnyel, de behatárolt eszközökkel. Mooser
orgonája 1855-ben bár reprezentatív, mai szemmel érdekes, archaizáló karakterű,
a korban már-már ódivatú, kissé provinciális, gyenge szélrendszerű, nehézkes
járású hangszer volt. A világháborús bomba által megkímélt maradékait a mi jó
Barótink kezdte újjáéleszteni egy egyéni zseniális művészi vízió keretei
között. Már éreztük, már hallottuk, mi is szólhatna ott. Már megszületett volna
a nagy csoda… ha nem vízzel főztek volna azok a ’70-es és ’80-as évek. Már
láttuk félkészen. Aztán azt hittük Barótival együtt, hogy örökre tetszetős
álomkép, vázlat marad Magyarország és minden történelmi tartozéka legnagyobb,
legrangosabb templomának orgonája. És most a szemem előtt valósul meg ez a
hangszer olyan glóriával, ami túlzás nélkül egész Közép-Európát beragyogja. Végül
úgy alakult, hogy nem herdálták el 150 évnyi ész, erő, s oly szent akarat
befektetését sem a magyar provincia szűkös dimenziói, sem a világháborús bomba,
sem az orgonamozgalom dekadens divatja, sem a kommunizmus, vagy az azt követő
évtizedek áldatlan viszonyai. A történelem befektetései mind megtérülnek.
Baróti víziója pont ez volt, felismerte az idők, korok rétegződésének végtelen
gazdagságát és kimeríthetetlen lehetőségeit. Csak még nem tudhatta, hogy ő és
kora nem a zárórétege lesz a hangszer teljességének. Nem adatott meg neki, hogy
életében befejezhesse a művét. De kitartó munkája most elérte a teljességet.
Esztergomban ma egységben szólnak a kora romantikus Mooser és barokk elődei,
Liszt romantikája, a magyar későromantika csúcsai, Angster és Rieger, Baróti
egységbe gyúrt német neobarokk és francia szimfonikus világa, Vági történelmi
rétegeket rafináltan összekötő új sípműve, valamint mi, a huszonegyedik század
első negyede generációjának ezt az egész harmonikus eklektikát összefogó
ráadása. Olyan kegyelmi állapot ez, amilyenben a történelem legnemesebb orgonái
születtek. Ilyen hangszereket csak több évszázad érlelése hozhat létre,
egyetlen generáció egyetlen nekifutása soha.

Ezért minden nagy okosság mellett ez az orgona befoghatatlan még azok számára is,
akik mai állapotában létrehozták. Önálló, szinte misztikus entitás, melyet csak
fölfedezni lehet kellő alázattal, kitalálni azonban soha. Talán ezért működik
olyan jól magától minden szakmai okosság fölött és öltözteti ezer arcával a
teret, a lelket és a műveket: Duruflét, Bachot Lisztet egyaránt.

Kedden megmérettetett az orgona egy fél marék ember előtt. Megszületett a csoda. Egy
percig sem hiányzott sem a Notre Dame, sem a Saint Ouen és nem is ismerek olyan
objektív mércét, melyen a hangminőség mérlegén kevesebbet nyomna a latba
Esztergom. Ő most már végre tényleg a magyar történelmi egyházszervezet
főtemplomának rangjához méltó orgona. Hangjával lehetetlen versenyre kelni.
Mégsem legyőzni hivatott a többit, hanem megkoronázni. És főként reményt táplálni,
hogy lesz még idő, amikor a magyar nép az örök értékeknek ilyen bőkezűséggel
áldoz, aminek köszönhetően most megszülethetett hangszereink szépséges
királynője! Ez a legszebb, legméltóbb primátus. Baróti pedig már nem tragikus
hős, aki sohasem érhette el élete nagy célját, küldetése most teljesedett be,
munkája százszorosan virágzott fel. Isten éltessen, Pistám, az Öröklétben! SDG!”

Az orgona itt meghallgatható